Kínai brokkolis csirke

Ezt az igazán egyszerűen elkészíthető egzotikus fűszerezésű ínycsiklandozó csirkemellet brokkolival akár köret nélkül is fogyaszthatjuk, így egy extra alacsony glikémiás terhelésű ebédet kapunk.

Hozzávalók 2 személyre

  • 2 db csirkemell szeletelve
  • 4 db vékonyra szeletelt újhagyma
  • 1 evőkanál gyömbér apróra vágva
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 300 gramm brokkoli
  • 1,5 evőkanál kókuszzsír

Csirke pác:

  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1,5 teáskanál nyílgyökér liszt
  • Csipet fekete bors és negyed teáskanál só
  • 2 evőkanál olivaolaj

Szószhoz:

  • 2 evőkanál szójaszósz
  • fél teáskanál balzsamecet
  • negyed teáskanál só
  • 1 teáskanál nyílgyökér liszt

Elkészítés

  1. Keverjük össze a páclét a fenti hozzávalókból, majd forgassuk bele a vékonyra vágott (vagy felkockázott) csirkemellet és tegyük állni a hűtőbe, míg a többi alapanyagot előkészítjük.
  2. Egy tálban keverjük csomómentesre a szósz összetevőit, majd aprítsuk fel az újhagymát, a fokhagymát és a gyömbért.
  3. 1-2 percre tegyük forró vizes fürdőbe a brokkolit, majd a rövid főzést követően tegyük félre hűlni.
  4. Egy serpenyőben melegítsünk 1,5 evőkanál kókuszzsírt, majd tegyük bele a csirkemelleket. Közepes lángon süssük aranybarnára a hús mindkét oldalát.
  5. Ezután tegyük szabaddá a serpenyőt, tegyünk bele újra 1,5 evőkanál kókuszzsírt, és öntsük hozzá az apróra vágott újhagyma fehér részét, a fokhagymát és a gyömbért. Pirítsuk meg, amíg illatozni kezd.
  6. Ha kész, tegyük vissza a serpenyőbe a csirkét, öntsük hozzá a mártást, és adjuk hozzá a brokkolit. Melegítsük össze, míg a szósz enyhén megsűrűsödik. Vegyük le a főzőlapról és díszítésként szórjuk meg az újhagyma apróra vágott zöld részével.

Ha szeretnénk hozzá köretet fogyasztani ajánljuk a rendkívül alacsony glikémiás terhelésű karfiolrizst.